GYIK

Gyakran Ismételt Kérdések

Annak érdekében, hogy a masszázs ideje alatt teljes legyen az élmény, hogy ne feszengj és maximális legyen a kikapcsolódás, összeszedtem Neked a legfontosabb tudnivalókat, melyeket az alábbiakban olvashatsz.

Bármelyik platformon is jelentkezel a masszázsra, őszintén tájékoztass az egészségi állapotodról.
Erről én is részletesen kikérdezlek majd, amit ne érezz tolakodásnak. Csak a Te érdekedben
leszek kíváncsi! Így elkerülhető az a kellemetlen helyzet, hogy megjelensz és masszázs nélkül
távozol.

Ha lemondod a kezelést, azt tedd meg 24 órával korábban! Értesíts az elérhetőségeim egyikén és
akár az újabb időpontot is megbeszélhetjük.

Amennyiben a késésről időben értesítesz és azt visszaigazolom, úgy minden következmény nélkül
késhetsz. Normál keretek között rugalmas vagyok. Ha értesítés hiányában késel, számolj azzal,
hogy annyival lesz rövidebb a kezelés. Én sem tehetem meg az utánad érkező vendéggel, hogy
megvárakoztatom.

Érkezz időben, ami jelen esetben azt jelenti, hogy a foglalt időpontban már a masszázságyon várd
a csodát. Ha pár perccel korábban jössz a kezelésre, az tökéletes lesz.

Mindenképpen időben. Ugyanakkor legyél tiszta! Én is az vagyok. Nedves törlőkendőt tudok
adni, hogy komfortosabban érezd magad, de az mégsem egyenlő egy tusolással.

Ne legyen tele a hasad! Masszázs előtt 1-2 órával már ne egyél, viszont fogyassz megfelelő
mennyiségű folyadékot, lehetőleg szénsavmentes vizet! Kezelés után én is megkínállak majd
narancsdzsússzal vagy vízzel.

Amennyire az általad választott masszázs igényli. De a teljes test masszírozásánál is marad a
gatya, boxer, fecske, bugyi, tanga! Fázni nem fogsz, ezt garantálom. A kezeletlen testfelületet –
igényednek megfelelően – betakarom.

A vetkőzést, öltözést a masszázshelyiségben, a jelenlétem nélkül megteheted.

Masszázs alatt kapcsold ki vagy némítsd le a telefonod! Én is csak Rád fogok koncentrálni.

A masszázs ideje alatt zenével is tudok szolgálni. Ebben az esetben a Apple musicról választhatsz,
de ezt akár rám is bízhatod. Amennyiben a csendet jobban kedveled, annak sincs akadálya.

Masszázs után – lehetőség szerint – pihenj és fogyassz elegendő mennyiségű folyadékot.

A tisztaság miatt ne aggódj! Folyamatosan takarítok, kezelés előtt és után pedig fertőtlenítek.

Eldobható masszázslepedővel terítem le az ágyat, amit a kezelés után minden alkalommal
cserélek.